A foci nem férfiügy

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban

Ági hatéves kora óta szenvedélyes focirajongó. „Az 1994-es világbajnokság pecsételte meg a sorsomat, az volt az első nagy torna, amit követtem. Akkoriban kilenc órakor takarodó volt nekem, viszont a szüleim a vb alatt megengedték, hogy fennmaradjak, és mivel a meccsek Amerikában voltak, többször éjjel vagy hajnalban adta őket a tévé. Emlékszem, ahogy egy Svédország–Románia mérkőzést nézünk az apukámmal, és annyira fáradtak vagyunk mindketten, hogy hideg vízzel locsoljuk az arcunkat az ébren maradásért. Nagyon jól szórakoztunk” – meséli egyik első emlékét Ági. Persze a hazai meccsek is nagy izgalmakkal kecsegtettek, pláne, mikor Dávodról, a szerb–horvát határ mellőli községből jöttek Budapestre kisbusszal, hogy élőben nézzenek meg egy Fradi­mérkőzést.

„Gyerekként is elvarázsolt ez a világ, és ma is ugyanígy beszippant. A foci kortalan” – állítja a lány. És hogy mitől lesz egy focirajongó lány feminens? Attól, ahogyan a szenvedélyét megéli: profi, sportújságírók munkáit maga mögé utasító oldalt vezet immár tize­dik éve, ami rendületlenül növekszik. „Nem tartom magam szakértőnek. Bár az átlagnál valóban sokkal többet foglalkozom a futball témájával, nagyképűségnek érezném így hivatkozni magamra. Újságírónak sem tartom magamat, mert végzettségem sincs hozzá, és nem is újságba írok. Talán a követőket kellene megkérdeznem, minek nevezzenek” – kérdez vissza nevetve Ági, amikor szakmai identitásáról érdeklődöm.